Káosz a köbön: Lewis Hamilton nyerte a zűrös Belga Nagydíjat


Kapcsolódó cikkek:

- proba
- A bajnokságok állása
- Forma1-f1.hu magazin (2012)
- D´Ambrosio: Jobb helyzetben vagyok, mint egy éve
- Alesi: Grosjean támogatója volt a fő ok
- Barrichello: „Nem búcsúzok Brazíliában”
Attila | 2010-08-29 22:56 |


Lewis Hamilton sikerével zárult a szokásosnak mondható belga futam, ahol az eső többször is beköszönt a pályára. A rajtot elrontó Mark Webber, aki az első körben sok pozíciót vesztett jött be végül másodiknak, a dobogó harmadik fokára pedig a Renault lengyel versenyzője, Robert Kubica állhatott fel.


Negyedik helyen végzett Felipe Massa a Ferrarival, ötödik pozícióban Adrian Sutil futott be a Force Indiával. Hatodik-hetedik helyen a két Mercedes GP zárt Nico Rosberg és Michael Schumacher sorrendben, nyolcadik lett Kamui Kobayashi a Sauberrel. A másik Renault-val Vitaly Petrov a kilencedik helyen végzett, míg az utolsó pontszerző helyre Jaime Alguersuari jött be.

Nullázott a vb cím három fő várományosa, nem szerzet pontot sem Alonso, sem Button és sem Vettel, míg Hamilton és Webber jó sok pontot zsebelt be, amivel előnyre tettek szert.


Felvezető


A tegnapi napon Mark Webber diadalmaskodott az időmérő edzésen, ámbár hiába a Red Bull pole, a valós erőviszonyokat elmosta az eső, szinte senki sem tudta a legjobbját nyújtani. A rajtrács változott az időmérő végeredményéhez képest, hiszen Rosberg 5 helyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt, Schumacher pedig a hungaroringi eset utáni 10 helyes rajtbüntetésével csak a 21. helyről indulhat. Sébastien Buemi és Timo Glock is büntetést kapott feltartás miatt, valamint motorcsere miatt Pedro de la Rosa-t is megbüntették, a veterán spanyol pilóta már a 9. motorját használja a mostani hétvégén.

Szokás szerint változó időjárás várta a mezőnyt Spában

A rajt előtt 16°C-os volt a levegő és 20°C-os a pálya hőmérséklete, 64%-os páratartalom mellett körülbelül 10 km/h-ás déli-, délnyugati szél fújt. Eső a rajtot nem veszélyeztette, azonban a felhők közeledtek.

A rajt

A felhők igen gyorsan közeledtek, a felvezető körön Hamilton már észlelt pár esőcseppet. A rajtról eljött mindenki simán, Webber beragadt és visszacsúszott 4-5 helyet is, elsőként Hamilton fordult el a McLarennel, majd fej-fej mellett Kubica és Button, negyediknek pedig Vettel fordult el. Baleset nem történt, és kicsúszásból sem sok volt.

A rajt, Webber visszaesett, Hamilton elsőként fordult

Káosz a köbön

A pálya vége felé - még az első körben - elkezdett szakadni az eső, sokan kicsúsztak a célegyenesre rávezető kanyar előtt, Alonsot telibe trafálta Barrichello Williams-e. Az első kör végén többen kijöttek a boxba. A második kör végén beküldték a biztonsági autót (SC be), mivel Rubens Barrichello autóját nem tudták biztonságosan kivinni a pályáról. Az első kör végén az állás.

A Safety Car a 3. kör végén kiment (SC ki) a pályáról, Button támadta Hamiltont, azonban nem tudott elmenni mellette. Kubica mellett viszont elment Vettel az első kanyarból kijőve. A pálya első két részén teljesen száraz volt az aszfalt, a hármas szektorban sem esett már, azonban a pálya még vizes volt. Alonso ismét a boxba hajtott, ő első kerékcséréjénél az intermediate gumikat rakatta fel, azonban most slick gumikra váltott. Közben Buttont arra figyelmeztették a csapatrádión, hogy az első szárnyának bal fele megsérült.

A Safety Car kétszer is a pályán járt

Button feladta a harcot csapattársával szemben,Hamilton, Button, Vettel, Kubica, Webber, Massa, Sutil, Hülkenberg, Liuzzi és Rosberg volt az utolsó pontszerző, a további állásért kattints a linkre.

A 4. körben az állás a következő volt:


Nem lesz több eső?

A 7. körben az egyik pilóta fülére azt mondták rá, hogy nem lesz több eső a versenyen. Michael Schumacher és Vitaly Petrov is jól jött ki a futam eleji káoszból, hiszen míg Petrov 12 helyet jött fel a rajtrácson, ekkor a 11. helyen autózott, addig mögötte a hétszeres világbajnok Michael Schumacher volt, aki a 21. helyről rajtolt.

A 10. körben Alonso 38 másodperccel volt elmaradva az első helytől, de la Rosa-t és Trullit előzte meg, így a 14. helyre jött fel. A csapatrádión Buttonnek azt mondták - a korábbival ellentétben -, hogy 20 perc múlva eső várható, vagyis várhatóan a verseny 21. kör környékén jöhet az újabb égi áldás.

Jó napot zártak a Mercedes GP versenyzői

Petrov a 12. körben elment Rosberg mellett, majd Rosberg megingását Schumacher is kihasználta. A versenyfelügyelők elkezdték vizsgálni Barrichello és Alonso esetét. Eközben Vettel megérkezett Button mögé, mindketten a lágyabb gumikon voltak kint, és Alonso is nyüstölte Liuzzit. Buttont korábban arra kérték, hogy vigyázzon a gumikra, lehet, hogy visszavett a tempóból a brit pilóta. Hamilton ellógott a többiek elől, viszont Button magára húzta a többieket is, Vettel mögött közel volt Kubica, Webber és Massa is.

Vettel beleszaladt Button autójába.
Vettellel csapatrádión azt közölték, hogy 10 perc múlva (14:42 körül), 8-as 14-es kanyar között ismét esni fog az eső. A 17. körben Vettel megpróbált elmenni Button mellett a Blanchimont kanyar előtti hosszú egyenesben, Button kicsit cikázott a pályán, Vettel megcsúszott és eltalálta a McLaren oldalszekrényét, Button feladta a versenyt, Vettel pedig első orrkúpért a boxba hajtott. Vettel a kiállást követően Liuzzi mögé esett vissza, a versenyfelügyelők elkezdték vizsgálni az esetet.

Videó az esetről.
További képek: első, második.

A Vettel és Button féle ütközés

Box


A 20. kör végén elkezdett cseperegni az eső, Vettel pedig a 21. körben boxutca-áthajtásos büntetést kapott baleset okozása miatt, aki eközben Liuzzit támadta, csatázott egymással a német és az olasz, oda-vissza előzték egymást. Vettel a büntetést letöltve a 14. helyre jött vissza.

Vettel és Liuzzi sokszor találkoztak a futam során

Az első kerékcserét Adrian Sutil hajtotta végre a verseny 22. körében. Féltávnál az állás a következő volt: Hamilton, Kubica, Webber, Massa, és Schumacher volt az első öt. A következő kerékcserét Mark hajtotta végre, 3,6 másodpercig állt a boxban, kemény keveréket kapott lágy helyett, közben pedig Vettelé lett a leggyorsabb kör. Kubica (3,7 másodperc, kemény keverék) és Massa egy körrel később jött ki, Kubica Webber elé jött ki ugyan, de nagyon közel volt hozzá Webber, azonban az ausztrál nem tudott elmenni mellette. Hamilton további egy kört maradt kint (4,2 másodperc, kemény keverék), simán visszajött az első helyre. Az élmezőnyből a 27. kör végén még nem volt kint a két Mercedes GP, Schumacher 6., Rosberg 7. helyen állt.

Liuzzi eltalálta a Red Bull hátulját.
Vettel és Liuzzi ismét összebalhézott, a célegyenes ráfordító kanyar előtt. Vettel megpróbálta megelőzni Liuzzit, el is ment mellette, de Liuzzi túl hamar fordult el és eltalálta a német hátulját, Liuzzinak letört az első szárnya, Vettel pedig bal hátsó defektet kapott.

A csapatrádión pedig újra azt hallhattuk, hogy további esőre is lehet számítani 10 percen belül, vagy a 35. kör környékén, ekkor a verseny 29. körében jártunk. Az előző zápor nem volt hosszú életű, alig esett pár csepp.

Újabb eső


A két Mercedes, valamint Trulli és di Grassi sem volt még kint a boxban, és lassan elérkeztünk arra a pontra, ahonnan már izgulhattunk az esőért. Nem is kellett sokat várni, 20 perces esőt jósoltak a boxból, Mark Webber pedig esőt jelentett a csapatrádión. Glock egyből bejött a boxba és feltette az extrém esős gumikat. A hátsó szektorban esett az eső, az élmezőny első négy tagja elment még egy körre, Sutil az ötödik helyen viszont bement  - először - a boxba. A pálya második szektorában szakadt az eső, Hamilton kicsúszott a sóderágyba a slick gumikon és bár vissza tudott jönni, ezzel magára húzta Kubica-t és Webbert. A következő körben természetesen Hamilton, Kubica és Webber és Massa is bejött vizes pályára alkalmas gumikért, Kubica túlcsúszott a boxán, elrontották a kerékcseréjét, és így Webber elment mellette. Sutil nem szerzett előnyt a korai kiállásából.

Hülkenberg volt az egyedüli, aki slicken maradt kint, azonban a pálya nedvesebb részein nem lehetett száraz pályás gumikkal közlekedni. A második szektorban esett az eső még mindig, viszont a célegyenesben alig volt nedves a pálya. Vettel a 39. körben visszament a boxba, újfent extrém esős gumikért, Alonso pedig kicsúszott a pályáról, telibe találta a gumifalat, majd félig visszaállt a pályára. A Ferrari magadta magát, a biztonsági autót (SC be) beintették.

A Safety Car két körig volt bent bent a pályán, már csak 4 kör volt hátra az új rajt után. (SC ki) Az élmezőny többsége intermediate gumikon volt kint, simán eljön Hamilton, Webber és Kubica is. Rosberg a Les Combes kanyarban megelőzte csapattársát, többen pedig megcsúsztak a nedves aszfalton. Liuzzi és Vettel volt kint extrém esős gumikon, amely gumik a pálya egyes részein egyértelműen jobban működtek. De la Rosa is megtalálta a sóderágyat, de ő is vissza tudott jönni a pályára.

Hamilton és az élmezőny többi tagja nem követett el hibát az utolsó körökben, a brit pilóta nyerte a Belga Nagydíjat, úgy tűnik bejött Webber tegnapi jóslata, aki azt mondta, hogy az első körben fog eldőlni a verseny, és igaza is lett. Hamilton fordult el először, ő lett a futamgyőztes.

A Belga Nagydíj végeredmény:


Hely Vezető Csapat Kör Idő/eltérés Rajth. Ir. Poz. Pont
1 2 Lewis Hamilton  McLaren 44 Győztes 2 1 25
2 6 Mark Webber  Red Bull 44 +1.5 mp  1 -1 18
3 11 Robert Kubica  Renault 44 +3.4 mp  3 0 15
4 7 Felipe Massa  Ferrari 44 +8.2 mp  6 2 12
5 14 Adrian Sutil  Force India 44 +9.0 mp  8 3 10
6 4 Nico Rosberg  Mercedes 44 +12.3 mp  14 8 8
7 3 Michael Schumacher  Mercedes 44 +15.5 mp  21 14 6
8 23 Kamui Kobayashi  BMW Sauber 44 +16.6 mp  17 9 4
9 12 Vitaly Petrov  Renault 44 +23.8 mp  23 14 2
10 17 Jaime Alguersuari * Toro Rosso 44 +29.4 mp  11 1 1
11 15 Vitantonio Liuzzi  Force India 44 +34.8 mp  12 1
12 22 Pedro de la Rosa  BMW Sauber 44 +36.0 mp  24 12
13 16 Sébastien Buemi  Toro Rosso 44 +39.8 mp  16 3
14 10 Nico Hülkenberg  Williams 43 +1 Kör  9 -5
15 5 Sebastian Vettel  Red Bull 43 +1 Kör  4 -11
16 19 Heikki Kovalainen  Lotus 43 +1 Kör  13 -3
17 25 Lucas di Grassi  Virgin 43 +1 Kör  22 5
18 24 Timo Glock  Virgin 43 +1 Kör  20 2
19 18 Jarno Trulli  Lotus 43 +1 Kör  15 -4
20 20 Sakon Yamamoto  Hispania 42 +2 Kör  19 -1
Kiesett 8 Fernando Alonso  Ferrari 37 Kicsúszott 10 -11
Kiesett 1 Jenson Button  McLaren 15 Ütközés 5 -17
Kiesett 21 Bruno Senna  Hispania 5 Kiállt 18 -5
Kiesett 9 Rubens Barrichello  Williams 0 Ütközés 7 -17  

* Jaime Alguersuari 20 másodperces büntetést kapott, a 13. helyre sorolták vissza. (A büntetésről itt olvashatsz)

Az élő közvetítést itt tudod visszaolvasni.

Videó: Összefoglaló a Belga Nagydíjról.

VB állás a futam után:

Hely. Pilóta Pont Hely. Csapat Pont
1 Lewis Hamilton 182 1 Red Bull 330
2 Mark Webber 179 2 McLaren 329
3 Sebastian Vettel 151 3 Ferrari 250
4 Jenson Button 147 4 Mercedes 146
5 Fernando Alonso 141 5 Renault 123
6 Felipe Massa 109 6 Force India 57
7 Robert Kubica 104 7 Williams 40
8 Nico Rosberg 102 8 BMW Sauber 27
9 Adrian Sutil 45 9 Toro Rosso 11
10 Michael Schumacher 44 10 Lotus 0
11 Rubens Barrichello 30 11 HRT 0
12 Kamui Kobayashi 21 12 Virgin 0
13 Vitaly Petrov 19
14 Vitantonio Liuzzi 12
15 Nico Hülkenberg 10
16 Sébastien Buemi 7
17 Pedro de la Rosa 6
18 Jaime Alguersuari 4
19 Heikki Kovalainen 0
20 Karun Chandhok 0
21 Lucas Di Grassi 0
22 Jarno Trulli 0
23 Bruno Senna 0
24 Timo Glock 0
25 Sakon Yamamoto 0


Szólj hozzá te is a cikkhez! Figyelj arra, hogy légy belépve a facebook oldalra! Itt is lehetőség van rá, de ha beléptél frissítsd az oldalt - a hibaüzenet ellenére is! A forma1.hu nem tárolja, és nem jegyzi meg sem a belépők felhasználónevét sem a jelszavát. A felület teljes mértékben biztonságos, a facebook közösségi oldal által működtetett!




Attila, 2010. augusztus 29. 15:55
  Együtt az elmúlt néhány nap hírei

2012. május 19.
09:38 A Mercedes pilótái optimisták Monacót illetően
 
2012. május 18.
22:11 Ha egy valaki nyer, azért sírunk, ha öten, akkor azért
 
2012. május 17.
07:07 Grönholm ismét versenyezni fog
06:48 Ricciardo csodában reménykedik Monacóban
04:59 Technika: Red Bull fékhűtés
04:59 Technika: Ferrari hátsó szárny
04:59 Technika: Sauber kipufogó
04:58 Technika: McLaren megemelt orrkúp
04:58 Technika: Williams fékhűtés
 
2012. május 16.
15:08 Kaltenborn érdekeltséget kapott a Sauberben
09:35 Technika: Lotus első szárny
09:34 Technika: Ferrari hátsó szárny
09:31 Technika: McLaren első szárny
09:29 Technika: Újabb Red Bull kipufogó változat
09:24 Technika: Red Bull kipufogó – Vettel
09:22 Technika: Red Bull kipufogó – Webber
09:20 Technika: Ferrari aero frissítés
08:46 Ecclestone nem hiszi, hogy a Mercedes kihátrál az év végén
06:10 Maldonado befogta a kritizálók száját
05:31 A Lotus biztos a közeli győzelemben
 
2012. május 15.
12:59 Nő az elégedetlenség a Ferrarinál
08:23 PapírForma 1: Spanyol Nagydíj
 
2012. május 14.
16:41 Mindent elemésztett a tűz a Williamsnél
  Kiemelt híreink


Az E20 még gyorsabb lesz

A szélcsatornás tesztből kiindulva a Lotus csapatfőnöke úgy véli, az autó javulni fog Bahreinhez képest.

Grosjean az első sorból rajtolna
A francia versenyző a spanyol időmérőn jól teljesítene, mivel nehéz futamra számít, így fontos számára a lehető legjobb rajtpozíció megszerzése.

Horner nem tudja, miért menne Webber a Ferrarihoz
„Mark jól érzi magát a csapaton belül és mi is elégedettek vagyunk vele. Ha eljön az ideje, akkor majd leülünk vele beszélgetni a jövőről, mint tettük azt korábban is.”

Webbert összehozták a Ferrarival

 
  Képregény

Alonso interjú
 
 
  Forma1-f1.hu a Facebook-on
 
Schumacher vagy Senna volt
a hibás? Szavazz!
 

A játékokhoz be kell jelentkezz!


Barcelona | 2010 | 2011 | Fórum


Futamelőzetes

2012. május 11.

Első szabadedzés
10:00 - 11:30
Második szabadedzés
14:00 - 15:30
2012. május 12.

Harmadik szabadedzés
11:00 - 12:00  
Időmérő
14:00 - 15:00
2012. május 13.

Futam
14:00 - 16:00

(6)
Monacói Nagydíj
Monte-Carlo

(7)
Kanadai Nagydíj
Montreal

A Bahreini Nagydíj összefoglalója
A Kínai Nagydíj összefoglalója 
A Maláj Nagydíj összefoglalója 
Az Ausztrál Nagydíj összefoglalója 
Versenyzők:
1.Vettel61
2.Alonso61
3.Hamilton53
4.Räikkönen49
5.Webber48
6.Button45
7.Rosberg41
8.Grosjean35
9.Maldonado29
10.Pérez22
11.Kobayashi19
12.di Resta15

Csapatok:
1.Red Bull109
2.McLaren98
3.Lotus84
4.Ferrari63
5.Mercedes43
6.Williams43
7.Sauber41
8.Force India18
9.Toro Rosso6
10.Caterham0
11.HRT0
12.Marussia0
Részletes eredmény

Totó:
geri-alo...41
SchuMassa41
z.rideg39
bertone38
handa37
Részletes >>

Időmérő:
dereri16
porcelán14
HHF_NH...12
bertone11
Atomantiii11
Részletes >>

Tippverseny:
Karcsika195
Magyartom193
t-oom192
betty13188
SchuMassa188
Részletes >>

Lotus első szárny

 

Ferrari hátsó szárny

 

McLaren első szárny

Red Bull újabb kipufogó

©2010 - forma1-f1.hu | Impresszum - kapcsolat | Adatvédelem | Használat feltételei | Médiaajánlat | Partnereink | Magunkról