Második napja zajlik a barcelonai teszt, az idők és a látottak alapján Lewis Hamilton úgy véli, a Red Bull valószínűleg gyorsabb, mint a McLaren.
Az üzemanyag terhelést nem ismerjük, a csapatok különböző programokat futnak, így a köridők megtévesztőek lehetnek. Azonban Hamilton délután verseny szimulációt hajtott végre, hasonló időben, mint amikor Vettel is kint volt a pályán, így Hamiltonnak sikerült megfigyelnie a Red Bullt.
„Én csak a saját munkámra összpontosítok.” – mondta Hamilton a teszt végén. „Egyszerre voltunk kint a pályán. Én mindig használt abroncsokon voltam, azt hiszem, ő új gumikkal kezdte a második stintet. De azt hiszem, úgy néz ki, nagyon, nagyon versenyképes, talán egy kicsit gyorsabb, mint mi. De ismétlem, nem tudjuk, milyen üzemanyag-terheléssel volt kint, így túl korai lenne bármit mondani. De amikor mögötte mentem, az autója nagyon jól kezelhetőnek tűnt.”
Megkérdezték tőle, fogadna-e magára, ha holnap lenne az időmérő, s Hamilton határozott nemmel válaszolt. „Határozottan nem, miért tenném? Főleg, ha pénzt is kellene rá tennem! Azt mondanám, jelen pillanatban valószínűleg a Red Bull a leggyorsabb.”
De Hamilton továbbra is bízik a McLarenben, s azt mondja, az MP4-27 most jobb volt, mint Jerezben, annak ellenére, hogy nincs frissítés az autón. Főleg a nagysebességű kanyarokban érezte különösen meggyőzőnek az autó teljesítményét, még úgy is, hogy már nincsen fújt diffúzor.
„Ez tényleg elég meglepő volt, az autó nagyon jól kezelhető volt a nagysebességű kanyarokban. Úgy gondolom, hogy az alap autó sokkal jobb, mint az elmúlt években. Csináltunk néhány lehetséges változtatást, s az autó teljesítménye a 3-as és 9-es kanyarokban jobb volt, mint amire számítottam, ugyan olyan jó volt, mint tavaly. Még lesznek fejlesztéseink, és azt hiszem, még jobbak leszünk a nagysebességű kanyarokban.”
|