|
Sebastian Vettel pályafutása
|
|
|
Attila | 2010-04-07 21:50 |
|
Vettel gokartozással kezdte versenyzői pályafutását, onnan pedig a Formula BMW-be vezetett az út, ahol a jövője szempontjából nagyon fontos - és jó - kapcsolatot alakított ki a bajor gyár vezetőségével, ráadásul a Red Bull tehetségkutatói is felfigyeltek rá, és az italgyár támogatni kezdte. A Formula BMW-ben első évében az összetettbeli második hely mellé megkapta az Év Újonca címet, a rákövetkező szezonban pedig 20 futamon 18 győzelmet besöpörve a bajnoki címet is megszerezte.
2005-2006
Ezt a Formula 3 Euroseries követte 2005-ben. Első évében 5. lett, és ugyancsak az év újoncává választották, de ennél is fontosabb volt, hogy az ekkor még csak 17 éves pilóta máris tesztlehetőséget kapott a BMW-től a Forma 1-ben. 2006-ban szintén az Euroseries-ben indult, és a második helyen végzett, de ekkor már egyértelmű volt, hogy tehetsége és kapcsolatai révén számára a Forma 1 a cél. A Török Nagydíjon a BMW lehetőséget is biztosított számára a bemutatkozásra, és Vettel a lehető legparádésabb módon élt vele: a pénteki szabadedzésen első helyen végzett. Sokan már ekkor Schumacher lehetséges utódaként emlegették, akire Vettel valóban példaképként tekintett, és a szezonzáró brazil versenyen, Schumacher utolsó futamán az általa vezetett BMW hátsó terelőjén a "Thanks Michael" felirattal tisztelgett a visszavonuló bajnok előtt.
2007
Vettelnek azonban nem az volt a célja és végzete, hogy volt bajnokok előtt bókoljon, és 2007-re a BMW hivatalos teszt- és tartalékpilótája lett. Ami balszerencse az egyiknek, az szerencse a másiknak: Robert Kubica a 2007-es Kanadai Nagydíjon hatalmas balesetet szenvedett, és bár komolyabb sérülések nélkül megúszta, a következő versenyen nem indulhatott, így Vettel 19 évesen rajthoz állhatott Indianapolisban. Sikerült is a 8. helyen beérnie, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb pontszerzője. Ekkorra már minden csapatnál és a Forma 1 egész világában elismeréssel beszéltek róla, nem csoda, hogy a Red Bull vissza szerette volna kapni a BMW-nek eredtileg csak kölcsönadott tehetséget. A fiókcsapatnál, a Toro Rossonál ugyanis Scott Speeddel igencsak megromlott a viszony, aminek év közbeni szakítás lett a vége, a helyére pedig - a BMW áldásával - Vettel került. Csoda az első futamokon nem történt, tanulnia kellett az autót, a csapatot, és az esős japán versenyig kellett várni, hogy igazán meg tudjon villanni. Ott azonban legalább részben tapasztalatlansága miatt, de elesett egy kiváló eredménytől, talán dobogótól Egy versennyel később viszont már magabiztosan hozta be a gépet a negyedik helyen, szintén esőben.
2008
Ezekkel az eredményeivel bebiztosította a szerződését a 2008-as szezonra is, csapattársa pedig a szintén debütáló, de nagy névnek örvendő Sebastien Bourdais lesz. A Toro Rosso azonban legfeljebb időnkénti villanást tesz lehetővé, ez azonban tökéletes Vettel számára, akinek ez az év még valószínűleg a tapasztalatgyűjtésről fog szólni. A Forma 1 másik nagy tehetségének tartják a második számú Red Bull csapat német pilótáját. Az év eleje nem indult zökkenőmentesen, de utána belelendült, és már-már úgy tűnt, hogy a Toro Rosso átveszi az első helyet - csapaton belül - a Red Bulltól. Az Olasz Nagydíj számára felejthetetlen lesz, ott aratta élete első győzelmét a Forma 1-ben, jövőre a "nagy" csapat, a Red Bull Racing versenyzője.
2009
A Red Bull versenyzőjének nem is indulhatott volna rosszabbul a szezonja, hiszen az első két futamon kiesett. A harmadik futamon azonban ő is elkezdte a pontgyűjtést, méghozzá egy első hellyel, aminél jobbat nem nagyon tudott volna elérni. Ez volt élete második, a Red Bull Racing színeiban az első győzelme. Az élet beindult, azonban nem mindig volt felhőtlen a versenyzés, hiszen közbejött egy-két baki is a csapat részéről. A motorhibák sem kímélték Vettelt, aki a második szezonjában már a világbajnoki címért szállt harcba. Az autó gyors volt, de nem megbízható, így ő sem tudott mindig jó eredményt produkálni. Összesen négy futamgyőzelemre volt képes, továbbá kétszer állhatott a dobogó második fokán, valamint ugyancsak kétszer lett bronzérmes. Ezen kívül még négyszer volt pontszerző helyen. A világbajnokságot másodikként zárta 84 ponttal. 2010-ben változatlan felállás a csapatnál, Vettel célja a világbajnoki cím megszerzése lesz.
2010
Eredmények a Forma 1 előtt:
| Év |
Sorozat |
Csapat |
Futam |
Pole |
Győzelem |
Pont |
Hely. |
| 2003 |
Formula BMW |
Eifelland Racing |
19 |
5 |
5 |
216 |
2. |
| 2004 |
Formula BMW |
ADAC Berlin-Brandenburg |
20 |
14 |
18 |
387 |
1. |
| 2005 |
Spanyol Formula 3 |
Racing Engineering |
1 |
0 |
0 |
8 |
15. |
| 2005 |
Formula 3 Euroseries |
ASL Mücke Motorsport |
20 |
0 |
0 |
57 |
5. |
| 2006 |
Formula 3 Euroseries |
ASM Formule 3 |
20 |
1 |
4 |
75 |
2. |
| 2006 |
World Series by Renault |
Carlin Motorsport |
3 |
1 |
1 |
28 |
15. |
| 2007 |
World Series by Renault |
Carlin Motorsport |
7 |
1 |
1 |
74 |
5. |
A Formula 1
| Év |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
Hely. |
Pont |
| 2007 |
BMW |
|
|
|
|
|
|
8 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
14. |
6 |
| 2007 |
STR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
16 |
19 |
18 |
Ki |
Ki |
4 |
Ki |
|
| 2008 |
STR |
Ki |
Ki |
Ki |
Ki |
17 |
5 |
8 |
12 |
Ki |
8 |
Ki |
6 |
5 |
1 |
5 |
6 |
9 |
4 |
|
8. |
35 |
| 2009 |
RBR |
15* |
15* |
1 |
2 |
4 |
Ki |
3 |
1 |
2 |
Ki |
Ki |
3 |
8 |
4 |
1 |
4 |
1 |
|
|
2. |
84 |
| 2010 |
RBR |
4 |
Ki |
1 |
6 |
3 |
2 |
Ki |
4 |
1 |
7 |
3 |
3 |
15 |
4 |
2 |
1 |
Ki |
1 |
1 |
1. |
256 |
* - Kiesett, de teljesítette a versenytáv 90 %-át, így értékelték
|
|
|
|
|
|
|
Együtt az elmúlt néhány nap hírei
|
|
Kiemelt híreink
|
|
|
| |
|
Képregény
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
Schumacher vagy Senna volt
a hibás? Szavazz!
|
|
A játékokhoz be kell jelentkezz! |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Versenyzők: |
| 1. | Vettel | 61 | | 2. | Alonso | 61 | | 3. | Hamilton | 53 | | 4. | Räikkönen | 49 | | 5. | Webber | 48 | | 6. | Button | 45 | | 7. | Rosberg | 41 | | 8. | Grosjean | 35 | | 9. | Maldonado | 29 | | 10. | Pérez | 22 | | 11. | Kobayashi | 19 | | 12. | di Resta | 15 |
|
| Csapatok: |
| 1. | Red Bull | 109 | | 2. | McLaren | 98 | | 3. | Lotus | 84 | | 4. | Ferrari | 63 | | 5. | Mercedes | 43 | | 6. | Williams | 43 | | 7. | Sauber | 41 | | 8. | Force India | 18 | | 9. | Toro Rosso | 6 | | 10. | Caterham | 0 | | 11. | HRT | 0 | | 12. | Marussia | 0 |
|
| Részletes eredmény |
|
|
|
|
 |
|
| Totó: |
| geri-alo... | 41 | | SchuMassa | 41 | | z.rideg | 39 | | bertone | 38 | | handa | 37 |
|
| Időmérő: |
| dereri | 16 | | porcelán | 14 | | HHF_NH... | 12 | | bertone | 11 | | Atomantiii | 11 |
|
| Tippverseny: |
| Karcsika | 195 | | Magyartom | 193 | | t-oom | 192 | | betty13 | 188 | | SchuMassa | 188 |
|
|
|
|
|
|
|
|